A mangalica ősi magyar zsírsertés. Kistestű, vékony csontozatú és göndör szőrköntös borította. Főleg az ország középső részén volt elterjedt. 1833-tól a szerb sumadia sertéssel történt a fajta nemesítése. A mangalica a múlt század második felétől mintegy 100 éven keresztül európai hírt és rangot jelentett a magyar sertéstenyésztésnek.
A sertést gyaluforgács-szerűen göndörödő szőrköntös takarja. Négy színváltozata volt. Legelterjedtebb a szőke. A fecskehasú és a fekete változatot a horvátországi szerémségi tájfajtával való keresztezéssel hozták létre. Ezek termelése elmaradt a szőke mangalicáétól, de ellenállóbbak voltak. A fekete mangalica mára kipusztult. A negyedik színváltozat a vörös, amely színét valószínű az őszi szalontai fajtával való keresztezéstől kapta. A fej kicsi, a fülei nagyok és előre lógóak. A profilvonal enyhén homorú. A torokjárat széles, a toka nagy. A nyak rövid, hengeres. A törzs közepesen hosszú. A hát egyenes, feszes, de nem ritka a pontyhát sem. A mellkas dongás és mély. A has közepesen nagy. A váll és a far erős, telt, de csak közepesen izmolt. A far csapott. A végtag rövid, finom csontozatú és szilárd. A bőr és a körmök palaszürkék. Csecsbimbók száma 5-5 vagy 6-6.